„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2)

A Szőnyi Károly Otthon születése és szolgálata a pszichiátriai betegek között Isten csodálatos munkájának látható bizonyítéka. Mindazok, akik részesei az Otthon létrejöttének és mindennapi munkájának, csak eszközök az Ö kezében.

A Dömsöd-Nagytemplomi Református Egyházközség megalakulása óta tartott fenn alapfokú iskolát. A 19. század végén épült az a két tantermes iskola, amelyhez szolgálati lakás is tartozott. Itt élt és tanított Szőnyi Károly kántortanító 1923-tól az iskolák 1948-ban történt államosításáig, majd igazgatóhelyettesként dolgozott egészen az 1964-ben történt nyugdíjba meneteléig.

Az elvett iskolaépületet a magyar állam 1995-ben visszaadta eredeti tulajdonosának, az Egyházközségnek. Az épület évekig nyári táborhely volt gyülekezeti csoportoknak, majd üresen állt. A régi vályogház erősen leromlott állapotba került, és dönteni kellett további sorsáról.

Ekkor, 2013-ban találta meg az Egyházközség lelkipásztorait egy holland-magyar házaspár, Madocsai Enikő és Atze van der Wijk, akik telket kerestek egy általuk felépítendő kis létszámú pszichiátriai otthon számára. A valamikori ún. „Szőnyi iskola” erre a célra tökéletesen megfelelt. A régi épületet állapota miatt nem lehetett átalakítani, ezért lebontásra került. Két év alatt épült fel a házaspár adományából, az új 300 m2-es épület, amely mindmáig otthona 14 rászoruló, gondozást igénylő embernek. Az Otthon elindítása nem volt egyszerű feladat. Állami normatív támogatás nélkül nem tudtunk volna lakókat fogadni. Egy évig tartott a lehetőségek keresése, majd Isten kaput nyitott, és az Országgyűlés törvénymódosítása lehetővé tette, hogy a 14 férőhely megkapja a havi állami támogatást. 2016 februárjában költözött be az első lakó, s azóta folyamatosan minden férőhely foglalt, sőt több mint 30-an vannak a várakozók listáján. Hat fős személyzet és a vezető gondoskodik a lakókról a szociális törvény útmutatása alapján.

Lelki táplálékról a lelkipásztorok gondoskodnak a hétfői áhítat alkalmával. A többi napon a lakók közül ketten is szoktak csendességet tartani. Rendszeresen vezet foglalkozást egy gyógytornász, és egy nyugdíjas pedagógus is.

Ez év márciusa óta a veszélyhelyzet miatt megváltozott az otthon élete. Látogatási és kijárási tilalom van érvényben. Ez próbára teszi mind a lakók, mind pedig a dolgozók türelmét.

Az országosan elrendelt ellenőrzés keretében a járási tiszti főorvos a közelmúltban volt az Otthonban. Mindent rendben talált és nagyon tetszett neki, amit látott. Hetente kap az Otthon védőfelszerelést, amit Budapesten lehet átvenni. Ez nagy segítséget jelent a védekezésben, hiszen most a legfontosabb, hogy megóvjuk a bent lakókat a fertőzéstől.

Hisszük, hogy Istentől kapta az Egyházközség azt a feladatot, hogy fenntartsa, és az ott lakók javára működtesse az intézményt. Ehhez kérjük naponta Isten megsegítő kegyelmét!

Szőnyi Károly Otthon:

Bankszámlaszám: 51700272-10015782-00000000
IBAN szám: HU44 5170 0272 1001 5782 0000 0000
BIC kód: TAKBHUHB

2344 Dömsöd, Petőfi tér 12-1.
Telefon: +36-24-434-590
Mobil: +36-30-574-6412
E-mail: szonyikarolyotthon@gmail.com